2011. december 1., csütörtök

Tele vagyunk tökkel

Ìgéretmehez hìven, máris jelentkezem. Kicsit összesűrúsödtek a dolgok, előfordul ez jobb csalàdokban is. De hallagtásomnak inkább technikai okai voltak. Tosika, a jó öreg laptopon tulajdonképpen bedobta a törülközőt. Mint azt korábban írtam màr, lett helyette egy iPad-em, de nehezen jöttem rà arra, hogy hogyan lehet a bejegyzéseimbe képeket beszúrni a "téglán". Mostmár ha minden igaz, menni fog.
Szóval több hét is eltelt azòta, hogy a tökös-mákos rétes receptjét megosztottak veletek. Azòta is rengeteg tököt eszünk mindenféle formában.

Az én véleményem szerint a sütőtökös curry és a sütőtökös kuglóf volt a legfincsibb. Utòbbi némi pürét kapott a tésztájába, mákot, és a rend kedvéért diót, mazsolát is. Nagy sikere volt még a sütőtök pürével turbózott gofrinak is de a rakott sütőtök se semmi, akár hús nélkül sajttal, tejföllel összesütve. És akkor még nem is említettem a sütőtökös rizottót, amihez a tökön kívül csupán hagyma, fokhagyma, és egy leves kocka kell.

És még mindig tele vagyunk tökkel, még sincs tele vele a ... Több rejlik ebben a késő őszi zöldség én, minthogy csak úgy megsüssük. Az is nagyon finom, de meg lehet unni. És lám benne vagyunk már a télben, mégis van miből fal autózni, mert hogy jól el is áll. Annak ellenére, hogy sajnos csúnyàn megmarták az első fagyok, és ajàndékozni már nem illene belőle a nem túl illusztris külleme miatt, jó részük felhasznàlható maradt.
No ennyit a tökös bölcselkedésekből. A bájos Runahild muzsikájával búcsúzott, kedvcsinálónak a télhez:

2011. november 20., vasárnap

Ami késik nem múlik...

Visszatértem! Na nem voltam én olyan messze, csak össze jöttek mindenféle pozitív és negatív dolgok, így a blogolashoz sokszor egyszerűen agyam nem volt. Most írok először bejegyzést a "teglarol" aki tulajdonképp egy helyes kis iPad és nevet a lányomtol kapta. Egyszerűen azért, mert narancssárga a borítója. Szóval a helyesírási hibákért elnézést kerek. Nehány benne marad most a szövegben és majd utólag, "rendes" Pc-n ki javítom.
Bele kell majd tanulnom a kép feltöltésbe is; nem untatlak benneteket technikai dolgokkal, de a téglával kicsit máshogy működnek a dolgok.
Szóval itt vagyok és rövidesen írok megint a kicsi farmrol. Mert zűrzavar és felfordulás ide vagy oda, azért csak sikerült nagyjából előkészíteni a télre a kertet, gyumolcsfat, bokrot ültetni.
Ezekről, meg a rengeteg finom sutotokos etelrol amit mostanában készítettünk-eszegettunk, fogok rövidesen beszámolni nektek.

2011. október 22., szombat

Tökös-mákos rétes

Tegnap sütöttem egy tökös-mákos rétest. Két okból is teszem közzé. Egyrészt erősen szezonális recept, másrészt kiváló Halloween party sütemény, merthogy ezen ünnep színe a narancssárga és a fekete. Megkövetem azokat akik messzire kívánnák ezt az "angolszász csökevényt" (megjegyzem: nem az); de mivel ez itten most receptleírás, csak annyit szólnék védelmében, hogy szerintem ez a fajta ünneplés meg a mi csendes megemlékezésünk a halottainkról remekül megfér egymással, és nem is kötelező. És ha már a kereskedelmi érdekek sikeresen elterjesztették kis hazánkban, akkor már inkább a Halloween mint a sertéinfluenza.

Akkor hát a recept.

Hozzávalók: egy csomag leveles tészta, egy megtermett sütőtök, cukrozott darált mák (jobb helyeken már darálva-cukrozva lehet kapni jó pénzért), egy tojás a kenéshez.  Bocs a kezdő szakácsoktól, de pontos mennyiségeket nem tudok.

Elkészítés: A tököt meghámozom, kimagozom és feldarabolom. Pici vízzel és ízlés szerint cukorral, fedő alatt puhára párolom. Víz tényleg csak annyi kell, hogy ne égjen meg a tök még az elején. A tésztát kinyújtom jó vékonyra, szétterítem rajta a mákot, arra pedig a tököt. Hagyok annyit üresen a tészta szélén, hogy mielőtt felgöngyölöm, ráhajtsam a töltelékre. Ez azért kell, hogy ne follyon ki belőle a töltelék. Felgöngyölés után a pici ujjammal helyes kis lyukakat szaggatok a tetejére. Jól is néz ki és nem fog szétdurranni a rétesünk. Megkenem tojással, majd előmelegített sütőbe teszem 1 órára sülni. (Gázsütő 4-es fokozat, ami emlékeim szerit 180 fok)






Jó étvágyat!

2011. október 20., csütörtök

Régen jelentkeztem. Tulajdonképpen alig több mint egy hete, nekem mégis soknak tűnik. Oka volt ennek természetesen, sok volt az elmúlt napokban az izgalom és meglepetés, és inkább a kellemetlenebb fajtából. Fáradt is vagyok, de a pihenés nem igazán akar összejönni. Most is bejegyzést gyártok, ahelyett, hogy lefeküdnék aludni :P. És hát az általam várva-várt ősz is elég randára sikeredett. Merthogy ősszel kiszínesedik a táj, kellemesen enyhe lesz az idő és ha kicsit esik is,  legalább jó ürügyünk van visszahúzódni a meleg házba és csak úgy pihengetni.

A szép ősz, tavaly Durmitorban

Hát ilyen most nem volt és idén már nem is lesz. Gabi szomszédom szerint egyik reggel mínusz 7-et is mutatott a hőmérő; gyorsan kiderült melyik növény fagyérzékeny. A szőlő levelek most nem sárgulnak, pirulnak a szmünk és lelkünk gyönyörűégére. Összezsugorodva, barnán lifegnek a tőkéken, mintha hatalmas aszály sújtotta volna Öreghegyet. A diófa reggel még tele volt levéllel, délutánra az egész lombozatot a földön találtam (hozzáteszem, hogy a diót még nem volt időm és affinitásom összeszedni és így még kalandosabb lesz). Ígyhát a nagy nyugis betakari-kitakarítgatás helyett gyors mentőakcióba voltam kénytelen kezdeni. Villámgyorsan leszedtem a paradicsomot és főztem belőle szép rózsaszín paradicsomlevet. Lekapkodtam a pritamin- és kaliforniai paprikát, most idebenn érnek. A padlizsánt is mind leszedtem. Sütőben megsütöttem 2 paprikával meg egy egész fej fokhagymával. Majd mikor megsült kiszedtem a belsejét a padlizsánnak, fokhagymának, sóztam-borsoztam, adtam hozzá olajat és botmixerrel pépesítettem. Nagyon finom, ajvárra erősen hajazó trutyi lett belőle.
Mirrmurr a paradicsom őrzője (?)

Leszedtem a fügét is és főztem belőle egy üvegecske lekvárt. És kicsit előre is gondolkoztam. Felszedtem a kánna virág gumóit és más fagyérzékeny hagymákat (ez a "más" egy olyan tubarózsára emlékeztető virágot takar, aminek rózsaszínek a virágai és nekem még nem virágzott, de soha ne mondd, hogy soha). Leszedtem jó nagy adag levélpetrezselymet és lefagyasztottam, majd az nekiestem a mentának.
Jelzem, a tál szivecske alakú

A menta kicsit babrásabb volt. Leöblítettem, majd egy tiszta terítőre szedtem le a leveleket amik most száradnak, teának. A náthás fiam még a frissből ivott tegnapelőtt teát és ízlett neki, ami nagy szó!  Na és száradnak még itt mindenféle magok. Paradicsommmag, büdöske magja, szotyi, répamag, sütőtök. Mind arra vár, hogy bedobozoljam, bezacskózzam amíg jövő tavasszal a földbe kerülhetnek.

Fodormenta, borsmenta, marokkói menta és almaillatú menta

Aprópó sütőtök! Az még nagy meccs volt. Tavalyelőtt (tavaly nem vetettem) az utolsó darabot is a földről szedtem közvetlenül. Most viszont észrevettem, hogy az első dér kicsit nagyobbat harapott bele a kelleténél, így rekord gyorsasággal leszedtem a tököket is és a terasz oltalmába helyeztem . Jó sok van, a sütőtök pitét mindenki szereti nálunk, de a sült tököt csak én és Kassia. A mennyiséget elnézve pár hét múlva narancssárga leszek, nem beszélve a kutyánkról.  Búcsúzóul egy kép a drágaságaimról. Remélem hamarosan újból tudok hírt adni a sünitanya életéről.






2011. október 12., szerda

Végre tényleg itt az ősz! Végre?

Hát igen. Sosem szerettem az átmeneti állapotokat, így én annyira nem váltam zaklatottá azon a reggelen amikor a hőmérő sokak szerint 3 fokot mutatott. Ugyanakkor tény és való, hogy az ősz számunkra azt is jelenti, hogy hol egyikünk hol másikunk lesz beteg. Most Szederke kezdte, hányós- hasmenős vírussal én ennek megkaptam a gyengített változatát, majd szegény Kassia nyalt be egy babesiosist .


Tyutya már lábadozik
Ilyenkor az ember örül, hogy a kert türelmes. A sütőtököt nem kell azonnal leszedni, a csicsókát felszedni, és az asztalon tárolt paradicsom, paprika nem érik be pár nap alatt, nem kezd el rothadni és megvárja amíg az ember erőt gyűjt a feldolgozáshoz.

Ugye milyen szép színesek?
Mostmár semmivel sem kell rohanni. Ez a lényeg. Sem a betakarítással, sem a feldolgozással. Sőt! Lesz itt még ültetés is. Gyümölcsfák, gyümölcscserjék. A biogazdákodás jegyében, takarmányboltból fogok jó adag csontlisztet beszerezni. A csontliszt foszfortartalma jelentős, ami elsősorban a virág és termésképződés szempontjából jelentős és  a gyökérképződésre is jó hatással van. És a biogazdálkodás jegyében nem tudjuk még mit tegyünk azzal a nagy zsák, feltételezhetően műtrágyával, amit még az előző tulaj hagyott ránk. Ötleteket szívesen várok, hogy vajon hol vesznek át ilyesmit.
Végezetül ne felejtkezzünk el a hét eleji jégesőről. Borsónyi jég potyogott az égből,de nagy kárt már nem okozott.

2011. október 5., szerda

Szüret van babám!

Hát hogy is írhatnék a fügéről amikor beért a kékfrankos! Ez persze nálunk olyan rettenetes nagy ovációval nem jár, hisz a háromnegyed sor szőlőnket 1 óra alatt leszedtük Rankoval és persze Kassiával. (Kassia a mi husky lányunk aki nemrég vette birtokba a számára kialakított kennelt és úgy tűnik jól érzi magát új otthonában.) Persze Misi bácsiéknál ott voltak a gyerekek és unokák is, de nekik rengeteg szőlőjük van, amit  --itt az Alföldön --Mihály napjától kezdve illene leszüretelni.

Kassia ellenőrzi a minőséget

 Réges- rég a szüret amolyan társadalmi eseménynek számított, de ma is ki lehet csábítani a rokonokat, barátokat a szőlőbe. Az együtt végzett munka, bolondozás és persze a bográcsgulyás meg a must kedvéért.
A mi szőlőkből idén sem lesz bor. Mikor megláttam mennyibe kerül egy műanyag hordó, rövid konzultáció után Rankóval eldőlt, hogy szőlőlé, illetve zselé készül majd. A bor készítés sem túl bonyolult. Jövőre talán nekiugrunk. Szőlőlevet úgy készítek, hogy lebogyózom a szőlőt, leturmixolom, átszűröm. Utána a levet 10 percig forralom, üvegekbe töltöm és száraz dunsztba teszem. Tartósítószert nem használok, így sajnos előfordul, hogy egy-egy üveg megpenészedik. Igazán tiszta üvegnél azonban ennek a veszélye jelentősen lecsökken.
Még vár rám 3 rekesz szőlő és egy vödörnyi. Mostanában olyan napokat élünk, hogy hol idő, hol energia nem marad a bogyózgatásra. Ez várható is volt, és a szőlő rendes jószág, pár napot enged lazítani.

Tudtátok, hogy a csicsókának ilyen szép virága van?
Nem beszélve arról, hogy közben tele lett a terasz asztal paradicsommal. Azt is be kell főzni, lett is belőle 8 liter. Egy tanácsot azonban fogadjatok meg. Az éves bénasági roham ne paradicsom befőzés előtt jöjjön rátok. Értem ezen azt például, mikor én reggel elvágom az ujjam egy műanyag dobozzal, majd délután egy papírral máshol. Nos az ilyen kis, szemmel alig látható vágásokat nagyon csípi a paradicsomlé. A paradicsomot úgy főzöm be, hogy megy bele minden. Magja, húsa, héja-persze leturmixolva. Semmilyen fűszert nem teszek bele, azt lehet utólag is. Ezt aztán lehet csak úgy iszogatni is, gyors paradicsomleves is készülhet belőle és nem utolsósorban isteni Bloody Mary.
A befőzéssel pedig kihagytam két napot, de sebaj, legalább a csicsóka virágzik ;)

2011. szeptember 29., csütörtök

A körte a tök és a füge

Kicsi kertünkben, ami nem is olyan kicsi átmeneti állapotok uralkodnak. A hosszú vénasszonyok nyara ennek kedvez. Az őszi gyümölcsök folyamatosan érnek, de a paradicsom, paprika se az utolsókat rúgja még.
Az ember lánya ilyenkor már azt is nagyjából látja, mennyire volt sikeres a szezon.
Ezzel most olyan nagyon nem untatnálak benneteket, mert ettől függetlenül még nincs itt az ideje a végelszámolásnak. Majd csak ha már egy szál növény sincs a kertben és a rotátort is lecipeltük a pince oltalmába.

Fehér és piros paradicsom édes egyetértésben

Addig is nézzük, mit tartogat még számunkra a kert. Van rengeteg sütőtök, egy épp a sütőben pirul. Semmi fakszni, csak kettőbe vágtam, kimagoztam és hatos fokozaton sül amíg jónak látom. Cukrot nem rakunk rá, "tök" felesleges :D (bocs a szóviccért). Még finomabb lesz ugyebár, ha már megcsípte az első dér. Lassan elmajszolgatjuk azt a kevés körtét is amit fiatal kis fánk terem. Évről évre többet, mit ne mondjak. A görögdinnye is beindult, de nagy valószínűséggel csak savanyúság lesz már belőle. Mondjuk van a családban aki imádja: Ranko apukája.

Tökeink szoli előtt

De a legeslegszebb meglepi a fügebokor az idén. Mikor ideköltöztünk, egy helyes kis fügebokrot találtunk a tuják tövében, a kert legárnyasabb (!) zugában. Ugyebár ha vesszük, hogy mediterrán növényről van szó...
Nos, gyorsan áttelepítettük szélvédett, napsütötte helyre. Hidegebb teleken takarással, takarás nélkül visszafagynak a vesszők, de az idei tél enyhe volt. Fügebokrunknak nem kellett új vesszők hajtására összpontosítania, szép nagyra nőtt és tele volt kicsi zöld fügékkel. Sokáig úgy tűnt, hogy ennyi is lesz az idei nagy produkció, de úgy egy hete a fügék úgy döntöttek, hogy elkezdenek szépen beérni. Egyelőre naponta 4-5 szemet lehet róla leszedni. Nem mézédes óriás gyümölcs, mint az adriai rokonai, de finom és ha gyakorolnék némi türelmet, még az is kiderülhet, hogy igenis tudja magát mézédesre érlelni.
Hát ennyit mára. Pár nap múlva jelentkezem. Sok érdekes dolgot tudtam meg például a fügéről...

2011. szeptember 24., szombat

Aggleányvacsora, aggleányebéd

Elárulok egy titkot: néhanapján aggleány lesz belőlem. Rankót olykor akár két hétre is nélkülöznöm kell, gyermekeim pedig hetente egyszer a nagyinál és papinál alszanak, valamint szombaton egész napra elviszi őket az apukájuk. No ilyenkor leszek én aggleány. Igen, aggleány. Nem szalmaözvegy, szingli, Uram bocsá' vénkisasszony.
Tudatos aggleányként a második hét vége felé átmegyek rezignáltba. Merthogy akkorra már fájdalmasan sok idő  telt el, viszont mindebből logikusan következik, hogy kevés is van hátra. Szóval asszondom, hogy, ha már senkinek nem kell vacsorát csinálnom ma este, én bizony eszek valami finomat. Veszek a hentesnél 20 dkg csirkemájat szív nélkül. Itthon olajat hevítek, rádobok két kis fej negyedekbe vágott hagymát, paprikát paradicsomot, padlizsánt (természetesen a kertünkből) na és a májacskát. Megfűszerezem Zsuzsa nagynéném fűszersójával és mikor már szépen átpirult-párolódott, ráütök 3-4 tojást. Kenyér nélkül is jóllakok vele.
Aztán szombaton, pincepakolás közben térülök-fordulok, és a sütőzacskóban terem 3 csirke felsőcomb, 1  körte, friss zsálya, kakukkfű ás rozmaring és persze a titkos fűszersó. Két óra alatt finom ebéd lesz belőle sült krumplival körítve. Majd amolyan levezetésképpen összedobok egy kevert mákos sütit sárgabaracklekvárral megtöltve. És persze ilyenkor Ibolya is átszalad egy tányér házi krémessel, de ez már csak a hab a tortán.
Az aggleány pedig alig várja, hogy ezeket megfőzze majd két személyre is (mielőtt felháborodnátok, elárulom, hogy gyermekeim ritkán vevők a konyhaművészetemre).

2011. szeptember 20., kedd

Kapros darálthúsos tészta

Ez a recept, fogjuk rá, hogy az én agyszüleményem és egyszerűen imádom. Zsenge kapor kell hozzá, vagy a kertből, piacról vagy a mélyhűtőből. Nézzük hát:


hozzávalók: fél kiló darált lapocka, 1 fej hagyma, olaj, egy csokor kapor, 2 dl tejföl, bors, só, kevés liszt, 250g szarvacska tészta.


elkészítés: a hagymát felaprítom, az olajon megüvegesítem, rádobom a húst, kicsit megpirítom azt is. Belekeverem a fűszereket. Tehetsz bele egy szeletke paprikát, fél paradicsomot, csak hogy gazdagítsa az ízét. Ezután lefedem, és takaréklángon megfőzöm a husit. A levet amit főzéskor enged, ne hagyjuk elfőni. Ha a hús már biztosan megfőtt, meghintem egy kis liszttel, belekeverem a tejfölt. Ha rottyant egyet már kész is vagyunk. Persze ne felejtsük el közben megfőzni a tésztát.
Egy kis reszelt sajt, egyszerű trappista vagy parmezán még elfér a tetején.


Mmmmmm!

2011. szeptember 19., hétfő

Szotyi

Hiába a 32 fokos kánikula kedves olvasóim, az ősznek nyilvánvaló jeleit észlelhetjük (holnaptól elvileg a kánikulának is vége). A kertben egyre kevesebb a locsolni való, egy-két dió már lepottyan a fáról és Mirrmurr sem hajkurássza már a macskalányokat. Kezd szépen kigömbölyödni és inkább engem hajkurász mostanában-szomszédom, Gabi szerint most már arra koncentrál, hogy télire meg legyen a szerető gondoskodás.
Ígértem nektek még egy paradicsomos receptet, de közben rájöttem, hogy a napon szárított paradicsom olajban már nem túl aktuális. Ezen kívül nem szívesen teszek közzé olyan receptet, amit jómagam még nem próbáltam ki.
Persze lesz helyette más, de az meglepi.
Szóval itt az ősz. Még messze nincs vége a kerti munkálatoknak, de az az időszak már inkább a betakarításról szól. Szüreteljük a szőlőt, a körtét. Leszedünk egy-két sütőtököt, bár állítólag akkor igazán finom, ha megcsípte az első dér. És persze rendületlenül szedjük a magokat amiről csak lehet és érdemes.

téli csemege, nem csak madaraknak

Talán emlékeztek, a gáztartályunkat körbeültettem napraforgóval, hogy valamennyire takarásban legyen. Szépen meg is nőttek, hatalmas tányérokat neveltek, tele szép nagy magokkal. Hát persze, hogy megkóstoltam. Sótlanul, pörköletlen is nagyon kellemes a magok íze, ezért úgy döntöttem, idén nem hagyom a madárkáknak az összeset. A többvirágú, "véletlen" napraforgóm is nevelt jó pár magocskát, amiket viszont vetőmagnak fogok felhasználni, hogy jövőre sok szép magas többvirágú napraforgónk legyen. Ennek egyébként fekete magjai vannak, alig látható csíkokkal, míg a másik a szokásos cirmos szotyola kinézetű.

gyerekmunka

A napraforgóról látszólag nehéz leoperálni a tányért, pedig nem az. Közvetlenül a tányér alatt a szár üreges és belülről szivacsos állagú. Egy késsel könnyedén le lehet metszeni a napraforgó fejeket. Jó eséllyel vannak bogárkák is a tányéron, ezeket kéretik kihalászni. Én egy kicsit nehéz helyzetben vagyok most abból a szempontból, hogy valószínűleg nem tudom a teljes mennyiséget ma este feldolgozni. A teraszon nem mertem hagyni, mert a macska a) megjelöli mint saját területet, b) alomnak nézi és ennek megfelelően cselekszik. 
Köztes megoldásként az egészet bebugyoláltam egy abroszba és igyekszem holnap délután kibányászni a magokat. Ügyesen, kiskéssel. Pirítani, sózni meg talán ráérek később is.
Még csak annyit, hogy megfőztem az első adag "autentikus" ketchupot. Nagyon pici adag lett, nagyon kellemes illatú és ha majd kihűlt az is kiderül, hogy érdemes-e ilyet csinálnunk a jövőben, esetleg kisebb módosításokkal.

2011. szeptember 13., kedd

Ketchup vagy Catsup, vagy inkább spagettiszósz

Ez a recept az Old Sturbridge Village Cookbook-ból való, és először az eredetit tenném közzé. Elvileg ketchup recept, de nekem spagettiszószra hajaz a végeredmény. A sóval csínján, mert szerénységemnek az első adagot  sikerült úgy elsóznia, hogy a legedzettebb kóbor macskának se kellett.
Szóval,


Hozzávalók: paradicsom, só, egész szegfűszeg, szegfűbors, szerecsendió, fokhagyma, bors, mustármag

Elkészítés: vágj fel és törj össze friss, érett paradicsomot, 4 méretes paradicsomra számolj 2 EK sót amivel szórd meg a zúzalékot, és lefedve tedd a hűtőbe 24 órára. Pürésítsd a paradicsomokat és miden literhez tégy 4 egész szegfűszeget, 4 egész szegfűborsot, 1/8 teáskanál szerecsendiót, 1 teáskanál borsot, 1 gerezd fokhagymát és fél teáskanál mustármagot. Lassan rotyogtatva főzd a szószt, amíg egyharmadával, vagy felével csökken a mennyisége. A ketchup barna színű lesz és akkor van kész ha már elforrt a leve. Mielőtt steril üvegekbe töltenéd, vedd ki a fokhagymát. Aztán mehet a szárazdunsztba.

Nos én csak bazsalikomot és oregánót tettem az enyémbe, így lett belőle spagettiszósz. De ki fogom próbálni a fenti fűszerekkel is. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem sokban fog emlékeztetni a bolti ketchuphoz.

2011. szeptember 12., hétfő

Néhány szó a paradicsomról

Ezt a bejegyzésemet nem kimondottan az inspirálta, hogy még mindenhol bőven terem a paradicsom. Inkább az, hogy beérett az első fehérparadicsomunk. Igen, az a bizonyos, aminek a magjait a magok tárolására használt pléhdoboz alján találtam; véletlenül szóródhattak ki és csak amolyan "mér' dobjam ki, ha el is vethetem" hozzáállással elültettem. Pár héttel később a kelleténél és az paradicsoméknál nem mindegy szóval most nagy az izgalom, hogy szép meleg legyen az ősz.

A még éretlen fehérparadicsomok
A Wikipédián bőségesen lehet olyasmit is olvasni a paradicsomról, amiről én most nem szeretnék írni, de ettől még roppant érdekesek. Például, hogy Magyarországon a 17. századból találunk róla írásos feljegyzést, és, hogy a 19. században még eleinte dísznövényként ültették, majd lassan beindult a karrierje mint haszonnövény. Jópofa tény az is hogy a prosztatára jótékony hatással bíró likopin, könnyebben felszabadul a paradicsom rostjaiból főzés útján, így nála megdől a törvény, miszerint nyersen jobb.

Kicsi fehér paradicsom a nagy piros tesóval

Forma, szín, íz és textúra tekintetében igen változatos zöldség. Ismerjük a normál közepes kerek paradicsomon kívül a koktélparadicsomot, a lucullus paradicsomot, a hatalmas bifsztekparadicsomot. De ez még mind semmi. Ledöbbentem, amikor megláttam a Baker Creek Heirloom Seeds választékát (nem csak) paradicsomok tekintetében. A vállalkozás a génmódosított zöldségek, gyümölcsök ellenkampányának része. Itt kizárólag genetikailag tiszta fajták kaphatók, a világ minden tájáról. Például, van náluk "Csíkos Bőtermő", régi magyar fajta, aminek a félrefordítását még mindig nem sikerült kijavíttatnom, de majd idővel...

Na ezt nem szabad csinálni !
Fontos, hogy ha fólia nélkül akarunk boldogulni, szabadföldi fajtát válasszunk. Ha korán szeretnénk paradicsomot szüretelni, januárban vigyük el a magjainkat hajtatni, és május közepén szép egészséges palántákat ültethetünk ki. Fontos, hogy a hajtató helyen májusig már elkezdjék szoktatni a palántákat a kinti levegőhöz. Ellenkező esetben szegények sokkot kapnak a hidegtől.
Létezik bokros és kordonparadicsom is. A bokros paradicsomot is érdemes kötözgetni és karózni, hogy elbírja a termések súlyát, de a kordonparadicsomot egyenesen muszáj. És ha nem tördeljük ki a hónaljhajtásokat időben, bizony belátható időn belül dzsungelünk lesz.

2009. augusztus elején már bőven érett az előnevelt pari

Ha már az elején jó földbe kerül, nemigen igényel trágyázást, ha mégis akkor magas kálium tartalmút. Öntözni annyit kell, hogy a föld mintegy 20 cm-t átnedvesedjen. Felülről nem tanácsos öntözni, mert hajlamos a gombás megbetegedésre. Érdemes az alsó leveleket leszedegetni, szintén megelőzés céljából.
Rettegett betegség a fitoftóra, ami ellen ha bejön a csúnya nyálkás őszi idő, már nemigen védekezhetünk.
A paradicsomot Louise Riotte néni szerint nem ajánlatos kukorica, burgonya, káposztafélék és édeskömény mellé ültetni.  Megvédi a spárgát a spárgabogártól és a köszmétét a rovaroktól.  Jó hatással vannak egymásra a répával, petrezselyemmel, metélőhagymával, hagymával, büdöskével, vízitormával, a fokhagyma pedig védi a vörös pókatkától. Ha van a közelben közönséges csalán, vagy kis mennyiségben disznóparéj, az javítja a termés minőségét. A bazsalikom és a méhbalzsam, meg az orvosi pemetefű kimondottan jó hatással van mind a növekedésre, mind a paradicsom ízére; előbbi még a kártevőket is elriasztja. Sőt lehet rózsák mellé ültetni, a rozsdabetegség megelőzésére, de finnyásabbak permetet is készíthetnek.
A többit -már ami a növénytársítást illeti - olvassátok el a könyvben ;) Holnap pedig rakok fel egy-két receptet.

2011. szeptember 6., kedd

A visító béka

Ő is, mint a háromlábú süni, kertünk lakója. Hivatalos nevén barna ásóbéka (Pelobates fuscus Laur.). Első körben azon a tavaszon találkoztam velük mikor ideköltöztünk. Jó pár szívszélhűdésen lettem túl mire megszoktam, hogy palántázás közben néha a földdel együtt egy-egy pufók barna, kb. 5 cm-es békucit is kiások. Én eleinte visítottam, ők meg felháborodottan pislogtak, majd látván sokkos állapotomat (mely szerint nem jelentek veszélyt), unottan odébbaraszoltak.


A kép forrása ITT

No, aztán nyilvánvalóan szerepcsere történt. Idén már én vettem (volna) unottan tudomásul, hogy ásóm nyomán békák bukkannak ki a földből, de idén, J.K. Rowlings mandragóráit meghazudtoló visítással adták tudtomra nem egyszer, hogy bizony most ők kapnak frászt tőlem. Már ehhez is hozzászoktam, így most nyilván az enyhe fokhagyma szagú váladék következik, de erre már fel vagyok készülve, mert utánaolvastam kicsit a békáinknak.
Brehm: Az állatok világa c. könyve a MEK jóvoltából online olvasható, a linken pont a barna ásóbékáról találtok leírást; én most csak szemezgetnék belőle. Szóval ezek a békák akár 1 méter mélyre is beássák magukat a földbe nappal. Éjszaka bújnak elő és pókokra, bogarakra, rovarokra, hernyókra, férgekre és még csigákra is vadásznak. Tehát hasznos állat, én nem tapasztaltam, hogy bármi kárt tett volna a veteményemben, így érthetetlen számomra az a néhány fórumbejegyzés, ahol emberek ahhoz kérnek segítséget, hogy kiűzzék a kertjükből.
Az ásóbéka mindösszesen 1 hétnél többet nem is nagyon tölt vízben, azt is áprilisban a párzási időszakban. Nincs hangerősítőszerve, szerintem azért is szeret visszhangos helyeken koncertezni, mint pl. esőcsatorna, de ezt abszolút laikusként mondom. Jellegzetes a hangja, inkább valamiféle harsány madárnak vélnénk elsőre mint békának. Ugyanis ő nem azt mondja, hogy brekeke. Inkább azt hogy kvak-kvak-kvak.
Én többet nem is szeretnék elmondani róla, a kertész számára talán pont elég ennyi információ. Az alábbi bájos dallal búcsúzom mára. A Muppet Show-ból jól ismert Breki és barátai, valamint Jimmy Buffet adnak elő egy karibi dalocskát.





2011. szeptember 4., vasárnap

A szántóvető, kinek bazsalikomból van az öve...

Ahogy molyolgattam az előző bejegyzésemen, sokszor eszembe jutott egy népdal, amit Rankotól hallottam párszor. Csak arra emlékeztem a szövegből, hogy a gazda a mennyet szántja, bukszus az ekéje, sólymok az ökrei és egy ág bazsalikom van az övében.
Rákérdeztem, hogy most végülis miről is szól ez a dal. Mindjárt meg is osztom veletek a szöveget a dalt is, de előtte még néhány apróság. Télies háttereket (egyenesen Öreghegyről) azért fogtok látni a videó alatt, mert ezt a dalt a pogány hagyományból a karácsonyi hagyományok közé emelt koledálás során szokták énekelni. A koledálás lényege dióhéjban, hogy a "koledari"-k házról házra járnak énekelnek és a háziaknak bőséget és békességet kívánnak az új évre. Bővebben kimondottan a szerb néphagyományról csak angolul találtam anyagot, itt.
No de elég a fecsegésből, íme a szöveg és a dal:

Oj ubavaj malaj mome,
Oj ubavaj malaj mom'

Stojadine, domaćine
Stojadine, domaćin',

Glas ti dođe sa planine,
Glas ti dođe sa planin',

Sve se ovce ojagnjiše,
Sve se ovce ojagnjiš',

Svi jaganjci, šaraganjci
Svi jaganjci, šaraganjc'

Sve se svinje isprasiše,
Sve se svinje isprasiš'

Sve praščiki nereščiki,
Sve praščiki nereščik'

Oj ubavaj malaj mome,
Oj ubavaj malaj mom'

Orač ore rajno polje,
Oraj ore rajno polj'

Ralo mu je šimširovo,
Ralo mu je šimširov'

A volovi sokolovi,
A volovi sokolov'

A o sta' mu struk bosiljak,
A o sta' mu struk bosilj'

Oj ubavaj malaj mome,
Oj ubavaj malaj mom'


Aj szép kicsi lány
Aj szép kicsi lány

Stojadin házigazda
Stojadin házigazda

Hírek jöttek a hegyekből
Hírek jöttek a hegyekből

Minden birkának gidája lett
Minden birkának gidája lett

Minden gidának tarka bundája van
Minden gidának tarka bundája van

Minden kocának malacai lettek
Minden kocának malacai lettek

Minden malacból hízó lesz
Minden malacból hízó lesz

Aj, szép kicsi lány
Aj, szép kicsi lány

A szántóvető mennyei földet szánt
A szántóvető mennyei földet szánt

Az ekéje bukszusfa
Az ekéje bukszusfa

Az ökrei sólymok
Az ökrei sólymok

Az övében  egy ág bazsalikom
Az övében  egy ág bazsalikom

Aj, szép kicsi lány
Aj, szép kicsi lány


2011. szeptember 2., péntek

Az új munkahelyem

Na nem kell azért véresen komolyan venni a dolgot; ez csak amolyan hatásvadász cím. Arról van szó ugyanis, hogy hosszú idő után kirámoltuk a sufnit, amiben már átláthatatlan összevisszaságban tornyosultak az előző megboldogult tulaj bácsi és a mi holmijaink. Az előbb említett bácsi ügyes kezű mesterember volt, aki mindenféle barkácsmunkát szívesen művelt, szöges ellentétben mind a volt férjemmel, mind Rankoval. Ideje volt hát, hogy a sok értékes szerszám, csavar, szög, miegymás arra érdemes kezekbe kerüljön (értsd: az egyik kedves szomszéd) a semmire se jó kacat pedig a szeméttelepre.
Én pedig felköltöztettem a kertészkedős holmijaimat a teraszra és közben kikristályosodott bennem, hogy tulajdonképpen mi is a (kezdő) kertész nélkülözhetetlen eszköztára.

Az új munkahelyem (ehhez még tartozik egy kétajtós szekrény)

Kell ugyebár kapa. Nem is egyféle. Kell egy horoló, ami amolyan könnyű, leánkézbevaló kapa. Arra szolgál, hogy a kisebb gazt az ember mintegy leborotválja a talaj felszínéről. Mert gaz az bizony nő egyfolytában, főleg, ha van a szomszédban néhány elhanyagolt telek, vagy a komposztodba számolatlanul dobálod a gyomnövényeket, rothadt dinnyét, tököt, paradicsomot, stb. magostul. Nincs szívderítőbb látvány, mint az eperpalánták között szépen fejlődő uborka, paprika, paradicsom -- tavasszal. Ilyenkor már bizony az ember nekiesik annak is. A horolóval kíméletesen ki lehet pucolni a növények tövét is.
Aztán van a feltöltőkapa, amit bármily meglepő, de elsősorban a krumpli feltöltésére, szőlőtövek feltöltésére használok. És halkan megjegyzem, zöldfülűként ezt használtam horoló helyett is, mert az itt nem volt. Mígnem egy kedves szomszédom felhívta rá a figyelmem, hogy nem kell a kapálásban feltétlenül megszakadni. Van még a hegyes végű kapa, amit nem nagyon használok. Talán mélyebbre ültetendő magok vetésénél a vályú elkészítéséhez.
Kell még gereblye, egyszerűen az avar összegyűjtéséhez, vagy a talaj elegyengetéséhez . Kell egy ásó, ültetéshez, kiásáshoz (nagyon izgi például, tormagyökeret felszedni a savanyúságokhoz). Kell vasvilla, hányni-vetni a dolgokat és nem árt ha van egy lapát is.
Ami a kisebb kéziszerszámokat illeti, nekem van egy ültetőkanalam,  és egy kis három ágú villám a gyomláláshoz. Ezeken ne spóroljunk. Sok olcsó kis kézikapa, miegymás még a homokban is meggörbül.
No aztán kell ültetőfa a palántázáshoz, metsszőolló, 1-2 kiszuperált kés, leválasztani pl. a cukkinit a növényéről. Több pár puha kerti kesztyű, például azért mert a homokban turkálsz egész nap és még ráadásul a paradicsomot is kiritkítod. E kettő kombinációja "csodákat művel" az ember lánya kezével kesztyű nélkül.
Jó ha van egy fejsze, fűrész, sövénynyíró olló. Ha permetezel akár vegyszerrel, akár növény tinktúrákkal, kell egy háti permetező és egy kicsi kézi a kisebb felületekhez.
Végezetül nem árt néhány cserép, virágföld, ilyen-olyan fólia, locsolókanna, locsolócső, mindenféle locsolófejek, stbstbstb.....






2011. augusztus 29., hétfő

Éljenek a lekvárok !

Nemsokára kezdődik az iskola. Ettől persze az élet nem áll meg a kertben. Miközben az ember lánya tankönyveket csomagol, azért még mindig van befőznivaló paradicsom, esetleg szilva és ha mégse, akkor Ranko hoz 5 kiló szedret Jagodinából, amiből kijön 5 üveg finom szederlekvár.

Hosszú utat tettek meg a szederkék a lábasunkig

És hozott házi lekvárt is: sárgabaracklekvárt rummal és csokoládéval, valamint szilvalekvárt körtedarabkákkal. Mindkettő nagyon finom, kellemes kombináció. Ugyanakkor semmiképpen sem szeretném alábecsülni a "mezítlábas" lekvárok erényeit.  Más szóval, fantasztikusnak tartom, hogy csupán a gyümölcs-összetevő változtatásával mennyire más karakterű csemegét kapunk.
Hiszen nem véletlen, hogy a palacsintába leginkább sárgabaracklekvárt, a derelyébe szilvalekvárt, a reggeli vajas zsemlénkre eper dzsemet teszünk.

2011. augusztus 26., péntek

Karfiolos lepénykék (Ibolyától)

kisültek a lepénykék
hozzávalók: 1 közepes karfiol, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, kb 4 EK liszt


elkészítése: a karfiolt rózsáira szedem és enyhén sós vízben puhára főzöm, ha kész, picit hagyom hűlni, villával enyhén megtöröm, hozzákeverem a tojást, tejfölt, lisztet.  Lehet még sózni, de óvatosan, mert a karfiolt könnyű elsózni. Olyan állagú anyagot kell kapj, mint a krumplisaláta.


a majonézes krumplisalátának álcázott tészta


Forró olajba szaggasd evőkanállal és mindkét oldalát süsd szép aranybarnára. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, laktató étel.

Sütőtök (vagy cukkini) pite

Cukkinis pite SK


A recept egy amerikai skanzen szakácskönyvéből az "Old Sturbridge Village Cookbook"-ból származik. Igen, cukkiniből is el lehet készíteni, nagyon finom és nem zöld :))
Bár én nem teljesen így készítettem (a saját bevált pitetésztámat, használtam és kristálycukrot a töltelékhez) én mégis az eredetit tenném közzé, amit aztán bátran lehet változtatni, saját lehetőségeitekhez, ízlésetekhez igazítani. A mennyiségeket az amerikaiak csészében adják meg, ami kb 2,5 dl-nek felel meg.
hozzávalók a tésztához: 1 csésze átszitált teljes kiőrlésű liszt, vagy 1,5 csésze rozslisz (a mennyiség az átszitálás utánra vonatkozik), 1/4 csésze vaj, 3 EK hideg víz. A tészta 22,5 cm átmérőjű pitetálhoz elég.

hozzávalók a töltelékhez: egy kisebb tök, 2-4 tojás (minél több tojást használsz, annál gazdagabb lesz a töltelék), 2 csésze tej (plusz tojásonként 1/4 csészével csökkentsd a mennyiségét), fél csésze melasz, csipet só, 2 EK fahéj, 1 EK gyömbér, fél citrom reszelt héja

elkészítése: hámozzuk meg és magozzuk ki a tököt, daraboljuk fel és fedő alatt kevés vízben főzzük puhára. Amíg a tök megfő, el lehet készíteni a tésztát*  és kibélelni vele az edényünket. A tököt pürésítsük és mérjünk ki 2 csészényit a töltelékhez (a maradék lefagyasztható) Verjük fel a tojást a tejjel, adjuk hozzá a tököt, a melaszt, sót, fahéjat, gyömbért és citromhéjat. Jól keverjük ki. Öntsük a tésztába. 200 fokra sütőben sütjük 15 percig, majd a hőfokot lecsökkentjük 180 fokra és még 30 percig sütjük tovább, illetve addig majg a töltelék megszilárdul. Tálalás előtt hagyjuk kihűlni.


* a tészta a következőképp készül: negyed csésze lisztet és 1 EK vajat tégy félre. A maradék vajat morzsolt szét a liszttel, add hozzá a vizet és gyúrj belőle tésztát. A tésztát nyújtsd ki, a félretett vajból kenj a tésztára és szórd meg liszttel, masjd tekerd fel a tésztát és nyújtsd ki megint. Ezt a műveletet négyszer ismételd, aztán lehet kibélelni a tálat.

Hőségriadó Ragu



Eme recept Ibolyától, szomszédomtól származik. Gyakran fogtok még itt a nevével találkozni.Én kereszteltem el hőségriadó ragunak, mivel akkor is meleg volt amikor elmondta nekem a receptet így lehet, hogy változtattam kicsit rajta :P, valamint a hozzávaló zöldeket is a legnagyobb hőségben bócorogva szedtem össze a kertben. Az eredmény viszont fennnnnséges. íme:

hozzávalók: 1 db csirkemell filé (vagy fél ha kevesebb húst szeretnél benne), hagyma, padlizsán, cukkini, paprika, paradicsom, kevés só és bors, bazsalikom, oregano, mentalevél, citromfű meg amit még találsz a fűszerkertben, persze csak ésszel! 

elkészítés: Vajon vagy olajon a négybe vágott hagymát megpirítom, majd jön a csíkokra vagy kockákra vágott csirkemell, só , bors. A nagyobb kockákra, szeletekre darabolt zöldségeket hozzáadom mikor a hagyma már kicsit üveges és a pipi is szépen megpirult. Nem párolunk, hanem pirítunk! Majd hozzáadjuk a zöld fűszereket, lefedjük és pároljuk, csak addig hogy a pipi megfőljön rendesen. Kis levet fog engedni és már csak rajtad múlik, hogy hagyod a levet, vagy elforralod és csak egy kevés sűrűbb szaftot hagysz a keverék alatt. Én az utóbbit tettem és nagyon fincsi lett. Hogy miből mennyit teszel bele, teljesen rád van bízva, de tartsd észben, hogy a paradicsom savanyít.

2011. augusztus 25., csütörtök

Mit is lehet csinálni ilyen melegben?

Nagyjából semmit. a magam részéről  kedden, miután megvettem a fiam tankönyveit, bevásároltam és 1 óra körül hazaértem, már csak egy Hőségriadó Ragura volt erőm, melynek receptjét újonnan indított recepttáramban megtaláljátok. (Utóbbit folyamatosan töltögetem fel, így érdemes időnként ránézni.) Aztán egyszer csak 6 óra lett, így elindultam szokásos esti körutamra, mely abból áll, hogy leszedem amit lehet, majd locsolok.

Ebből a kukoricából már vetőmag lesz
 Szedni nálam mostanság a paradicsomot, padlizsánt lehet, valamint magokat gyűjteni. A babról már írtam, nos kukoricát is teszek el.Van aki rajta hagyja a magnak szánt csövet a növényen, hogy ott száradjon ki. Én leszedtem és a teraszon szárítom ki őket. Méghozzá a kevésbé illusztris, görbe, foghíjas csöveket.

Még mindig a dundi fekete magok
 Aztán locsolás után ha van elég paradicsom, előkészítem őket a befőzéshez. Lesózom, összenyomkodom és beteszem a hűtőszekrénybe. Másnap fűszerezem, főzöm és vagy ketchup, vagy spagettiszósz lesz belőle ;) A paradicsom magját is elrakom méghozzá úgy, hogy fényes felületű újságra kaparom (szabadalmaztatott Ibolya-módszer), ahonnan ha megszáradt könnyen le lehet szedni.
És hát esténként lehetne babot fejteni, tankönyveket csomagolni, no de ebben a melegben!?

2011. augusztus 21., vasárnap

`Ültessünk epret!

Az augusztus többek között az eperültetés időszaka. A helyi hirdetési újság ilyenkor tele van ún. "tépett" palántákat kínáló hirdetésekkel. Ezek lényegében az idősebb palánták gyerekei. Az öreg növények indákat növesztenek, az indákon pici epernövénykék nőnek és gyökeret eresztenek. Ezeket a kis növendékeket szokás augusztusban felszedni és kipalántázni. Akár 10-szer olcsóbbak mint a tápkockáspalánták, vagy  frigó palánták, amiket tavasszal ültetünk.
A talajt megfelelően elő kell készíteni palántázás előtt. El kell teríteni mintegy 5 cm vastagságban komposztot az érintett felületen és beledolgozni a földbe (jómagam a nagyon laza homoktalaj miatt utóbbi lépést kihagytam - bár ha Ranko itthon van, lehet hogy megkérem, hogy szaladjon végig a rotátorral ).

Jól látszik a komposzttal feljavított talaj kontrasztja

Ha a talaj kész, jöhetnek a palánták. Nekem könnyű dolgom volt, a szomszéd Misi bácsitól és Erzsike nénitől kaptam ingyen és bérmentve, egyenesen a földből a friss növénykéket. Egyébként olyan 25 ft szála. Arra kell figyelni, hogy a palántáknak fehér legyen a gyökere. A fekete gyökerű kicsi eséllyel marad meg. Szóval, ha ilyet akarnak ránk sózni, nézzünk más eladó után.

Tépett palánta ültetésre készen


A palántákat még tisztítani kell. Levagdossuk róla a kacsokat és leszedjük az öregebb leveleket. Kb. három levelet hagyjunk rajta. A beültetendő felületet alaposan locsoljuk be.  A palántákat 70 cm sortávolsággal és 40 cm tőtávolsággal ültetjük. Az ültetőlyukakat ne temessük be, szorítsuk a palántát az oldalához és töltsük fel vízzel a lyukakat. A lyukat locsoljuk még kb 1 hétig és így jó eséllyel meggyökeresednek a palántáink. A lyuk pedig lassan "becsinálja" magát. Kötöttebb talajon talán nem működik olyan jól ez a módszer, ott én kis tányért csinálnék a növénykék köré (persze beöntözném és betemetném az ültetőlyukat), hogy az öntözővíz biztos lejusson a gyökerekhez. Fontos hogy a palánta "szívét", azaz a levélkezdemények csoportját a tőnél, ne temessük be hanem maradjon a földfelszín felett.

Ültetésre váró palánták

Hiba vízbe áztatni a növénykéket ültetés előtt, mert kilúgozódnak. Helyette csavarjuk őket nedves ruhába ültetésig. Én is úgy jártam, hogy 50 palántát holnapra kellett hagyjak, mert rámsötétedett. Az egész cécó nagyon gyorsan megy, ha ketten vagytok rá, és baromi lassan, ha egyedül vagy.  De alkalmazkodni kell az adott helyzethez, merthogy a palánták nem fognak arra várni, hogy életem párja hazajöjjön a jövő héten. És számtalan oka lehet annak, hogy bizonyos feldatokat lassabban tudsz elvégezni mint pl. a szomszéd. Ne foglalkozz ezzel. Ne kapkodj, ne csapd össze, ne hajtsd magad!

Kész az első két sor


Számtalanszor fogsz kompromisszumra kényszerülni az időjárás, rossz vetőmag, időhiány miatt. Lesz, hogy nem sikerül valami. Ahogy Alan Tichmarsh mondja: " Igen, jól tudom, akadnak kertészkedők, akik ezzel a szüntelen változó világgal nem tudnak lépést tartani, és úgy érzik sosem fogják "rendben" tudni a kertet. Ha egyszer azonban végre ők is elérik, hogy többé nem olyan területként gondolnak a kertre, amit valaha is "befejezhetünk", akkor tudnak majd örülni annak, hogy állandóan "munka van folyamatban"."
Már csak annyit tennék hozzá, hogy az eper ültetésével kapcsolatos okosságokat részben Misi bácsiéktól, részben a Mester Kiadó gondozásában megjelent Kertészkedés télen nyáron c. sorozatból szedtem.

2011. augusztus 19., péntek

Dundi fekete magok, ésatöbbi...

Túléltem a takarítást, bár ma igen meleg volt és semmi hangulatom nem volt hozzá. De az elkövetkezendő három napot így a kertnek szentelhetem. Tulajdonképpen gazolni fogok, ahol még kell. Aztán majd elültetek kb. 100 eperpalántát (erről majd külön bejegyzést készítek), magokat gyűjtök és ha már nagyon beindultak a paradicsomok, elkezdem befőzni őket.

A 20 ft-ost a méret érzékeltetésére tettem a paradicsomra, ők egyébként még csak az első hírnökök
Magot egyelőre a bazsalikomról szedek és a Csodatölcsérről (Mirabilis jalapa). A bazsalikom egynyári növény, így minden évben újat kell beszerezni belőle. Én valószínűleg egy részét elviszem majd a palántás nénimhez, mert idén az egy csomag magból 2 db növénykém lett csak, ami nem baj, de nem is túl gazdaságos.
A csodatölcsérről magot szedni kész élmény. Alig is bírtam abbahagyni és majdnem rámsötétedett, mire befejeztem a locsolást. Ez a bájos és szinte igénytelen, hatalmas bokorrá megnövő növényke a tölcsér alakú virágok helyén nagy dundi fekete magokat növeszt. Csak megfordítod, vagy letöröd az érintett részt és a magok belepotyognak a gyűjtőedénykédbe.

Az a bizonyos duci fekete mag

A magok persze bőven potyognak a földre is, garantálva -bár a csodatölcsér is egynyári növény-, hogy jó időre tanyát verjen ott, ahova egyszer már elvetetted. Nincs más dolgod mint jövő tavasszal felismerni a magoncokat, ritkítani a veteményt és esetleg elajándékozni a felesleges palántákat. Magot így tulajdonképpen csak azért teszek el, hogy legyen. Elajándékozni, csere-berélni, esetleg máshová is csodatölcsér-dzsungelt telepíteni.

A jövő nemzedék

Mentegetem a zöldbab magjait is. A mélyhűtő tele van zöldbabbal. Amilyen nehezen kelt ki olyan szépen termett a végén. Ebben az esetben a zöldbabot is meg lehet növeszteni fejtett babnak, illetve a fejtett bab tulajdonképpen vetőmag is. Én most elsősorban az utóbbira hajtok, de majd meglátjuk mennyi lesz a végeredmény. A magokat 24 órára érdemes a mélyhűtőbe rakni zsizsiktelenítés céljából, állítólag ettől még nem veszítik el a csíraképességüket. Nos ezt olyan ember mondta nekem akinek el is hiszem, de ha valaki mégsem akarna mélyhűtőzni, megoldás lehet a kifejtett bab azonnali zárható tartóba tétele. Jómagam maradok a fagyasztós módszernél.

2011. augusztus 18., csütörtök

Rotyog a baracklekvár

Bizony rotyog, méghozzá őszibarackból. Midőn Horvátországból frissen hazatérve kiszédelegtem az autómból, ott várt kb 5 kg őszibarack a kocsibeállóban. Kedves idős szomszédaimtól kaptam már ki tudja hanyadjára a finom szállítmányt és mivel ennyit nem tudok megenni, sorsa megpecsételtetett. Befőttesüvegem persze már nem nagyon van, így a biztonság kedvéért vettem még ötöt.
Ma nem nagyon tudtam a kertben szöszmötölni. 5 óra lehetett mikor kimentem. A paradicsomaimra nagyon ráfért a ritkítás, főként a pirosakra. Ezeknek a palántáit az utolsó szálig az egyik szomszédomtól kaptam. Szabadföldbe veti évek óta ezt a fajtát kifejezetten befőzésre.

Pirosodik...

A másik paradicsomom fehér és White Tomesol névre hallgat. Ezt a fajtát 2009-ben ültettem először. A magokat a Baker Creek Heirloom Seeds webáruházából vásároltam, majd a biztos siker reményében profihoz vittem hajtatni. Az eredmény rengeteg krémszínű és rendkívül ízletes termés volt. Természetesen raktam el magot, amit a palántásom elfelejtett időben elvetni, így tavaly nem termett  fehér paradicsomom és azt hittem magom sem maradt. De tavasszal, ahogy a magos bádogdobozkámban nézegettem, hogy milyen maradék vetőmagjaim vannak, a doboz alján találtam talán úgy 30 szem paradicsommagot. Nem voltam benne biztos, hogy milyen mag, egyáltalán csíraképes-e, de miért dobnám ki, ha el is vethetem? A magok szépen kikeltek; egytetlen izgalmam most az, hogy vajon lesz-e elég idejük beérni.
ez lett a "véletlen" magokból


az a bizonyos 2008-as termés
 A paradicsomok ritkításán, kötözésén, betegnek tűnő leveleik leszedegetésén túl kipalántáztam még  díszkáposztáimat. Reményeim szerint még a legnagyobb fagyok idején is színesítik majd az egyébként addigra kiürült virágágyást.

Laczkó Ágnes fotója a kepguru.hu-ról

Locsolás előtt pedig leszedtem 4-5 padlizsánt a három bokromról. Nem először ültetek padlizsánt, de ezek a növénykék meglepően szépen teremnek. Anyukám nagyon szereti a - szerintem már mindenki által ismert - padlizsánkrémet, de persze lehet grillezni, muszakát készíteni belőle, vagy bármilyen mediterrán ihletésű ételt. A Wikipedián található leírás szerint tartalmaz A- és C-vitamint, valamint ásványi sókat. A palántát megbízható helyről szerezzük be és kísérletezzük ki, hogy nekünk melyik fajta válik be, mert mint utaltam rá, vegyesek a tapasztalataim és ez vonatkozik szomszédaimra is. Bevallom nem kérdeztem rá a fajtára amikor a palántákat vásároltam, de ránézésre a Black Beauty-ra tippelnék. Itt a mi homoktalajunkon némi műtrágyát tettem alá ültetéskor, valamint nemrég komposztot. Permetezve talán csak azért volt, mert maradt még lé a permetezőben. Amikor jövőre átállunk teljesen organikus üzemmódra, biztos vagyok benne, hogy remekül bírja majd a szemléletváltást :)

még  növésben

a  tojásgyümölcs virága is szép

Holnap takarítós nap. Le kell vakarnom a lebontott cserépkályha kormát a falról és alapsan kitakarítani a házikónkat, mert utazás előtt már nem sikerült. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem találok kertészkedős írnivalót :)