2007. december 23-án költöztünk 67 m2-es panellakásunkból a fele akkora alapterületű (bár kétszintes és alápincézett) kicsi házba, melyhez akkor 1600 m2-es telek tartozott szőlővel. Igen, jól látjátok, Szenteste előtt egy nappal történt meg a költözés. Ennek prózai oka volt. A néni akitől a házat megvetük, azért adta el, mert hirtelen megözvegyült és a nagy kert hirtelen teherré vált. Régóta élt már ott egyedül és a Szentestét már a lányánál szerette volna tölteni. Mindez persze még nem indokolná a mi hirtelen kiköltözésünket, de akkoriban még csak egy vegyes tüzelésű kazán látta el a fűtést és féltünk, hogy a nagy hidegben esetleg károsodna a rendszer, ha nincs használva. Így "egyszerűbbnek" tűnt a gyors kiköltözés. Hát nem volt az, de megcsináltuk.
A tél ugyebár nem a kertészkedés tipikus időpontja. Ilyenkor az ember lánya papíron kertészkedik. Megtervezi, hogy mit hova fog ültetni, milyen vetőmagokat fog venni. Nos, azon a télen én ilyesmit nem nagyon csináltam, ha jól emlékszem. Halvány lila gőzöm se volt a kertészkedésről. Tipikus városi lány volnék ugyanis, aki többször volt vendég a nagypapa bérelt budakeszi telkén kislánykorában és apukámnak is volt Újszegeden egy telke rövid ideig. De a nagypapa kertjében inkább gyümölcstermesztés folyt és a munkálatokba nem láttam bele, apukámé pedig ki lett adva bérművelésre aztán hamar el is lett adva. Valahogy mégis mindig ott volt az agyamban, hogy én kertészkedni akarok. Ültetni, vetni és nézni, ahogy növekednek a növények.
Egy szó mint száz, a 2008-as szezon kurtán-furcsán indult. Mint írtam, a telek nagy részét a szőlő foglalta el, amit nem is akartunk művelni, mondván: "nem akarunk borászkodni, sok munka van vele, nem a szőlőért vettük a telket". A fennmaradó részt az előző tulaj néni pedig akkurátusan befüvesítette, így várt ránk a fű eltávolítása, hogy ismét művelés alá vonható felületet kapjunk. Ez meg is történt, ásással, rotátorozással. Na persze ne tessék azt képzelni, hogy nem bujkált elő folyamatosan a fű innen-onnan. Mára már kitisztult teljesen az a rész szerencsére. Szomszédaink ösztönzésére csak megműveltük a szőlőt is, úgy ahogy. Tanultunk sokat, elsősorban a szomszédainktól. És persze így is csináltunk sok hülyeséget, felesleges dolgot, de tanultunk is belőle. Talán ezt nevezik kezdeti szárnypróbálgatásoknak.
A 2009-es idényben már sokkal bölcsebben indultam neki a szezonnak. Rendeltem ún. "heirloom" magokat Amerikából. Lett lila és fehér paradicsom, Tomatillo, rózsaszín és lila karfiol. Szépen alakultak a dolgok aztán beütött a krach. Júliusban volt férjemmel szép csendben elváltak útjaink. Maradtunk hármacskán a nagy telekkel. (megj.: a volt férjem támogat bennünket, jó a kapcsolata a gyerekekkel és velemi, úgyhogy e téren tessék megnyugodni) Szóval a 2009-es szezont is úgy-ahogy lezártam. Azért lett paradicsomlé, baracklekvár, tán még szilvalekvár is eltéve, no meg rumos meggy. Ó, és szőlő nagy részét kiszedettem. A ki tudja már hány sor szőlővel annyi munka volt mint az egész kerttel együttvéve. Utána nem tudtam mit kezdeni a terméssel. Megatrtottam 3/4 sor Kékfrankost ami már kezelhető mennyiség, és az ősszel majd ültetünk egy két tő csemegeszőlőt amolyan majszolgatási célzattal.
A 2010-es szezonnak is nagy bátran nekiugrottam, bár kissé visszafogottabb tervekkel. A palántás nénimhez elvittem januárban a hajtatandó magokat: általam szedett fehérparadicsom magot (White Tomesol), a sárga húsú Napsugár dinnye magját és almapaprikát emlékeim szerint. Márciusban megismerkedtem Rankoval, a párommal és májusban már együtt mentünk a palántákért. Csakhogy a néni elfelejtette elvetni a magokat. Igen, jól látjátok. Kaptam néhány csere palántát kárpótlásul, meg az elvetett magokat rekeszben, amikből aztán nem lett semmi. És rosszul is sikerült az a nyár. Rengeteget esett az eső, a sárgabarack még a fán megrohadt. A paradicsom mire termett már megrohadt. A fogadott emberem kirotátorozta az eperpalántáimat és ami sikerült, az sem igazán. Leginkább azért, mert a főszezonban 5 hétig nem voltam otthon összesen. És ilyet nem lehet csinálni. Ez volt a legnagyobb lecke. És annyira el voltam keseredve, hogy erősen elgondolkodtam azon, hogy beparkosítom az egész telket olyan növényekkel, amik kevés gondozást igényelnek. De Ranko megkért, had próbálja ki ő is magát mint kertész. Ígyhát segítettem neki megtervezni az ő kertjét.
Eljött a 2011-es szezon, és szépen megy. Ranko kertje az én kertemmé is, a mi kertünkké vált. Visszaadta az álmom. Felvállaltam, hogy igen, biztos nem vagyok normális, de jobbára az egész nyarat a kertünkben akarom tölteni. Üdülni lehet máskor is, 1 hét nyaralás elég, meg egy-egy hétvége, ha nagyon rájön az emberre a mehetnék.
Most van a kertünkben mindenféle jóság amikről majd inkább a blogban írok folyamatosan. Kialakult egy rendszer, mely szerint a hagyományos férfi (értsd nehéz fizikai) munkákat Ranko megcsinálja én meg a többit. És idén normálisan fogjuk lezárni a szezont. Minden jel erre mutat legalábbis.
Jaj majdnem elfelejtettem! A háromlábú sün. Nos őkelme a kertünk lakója. Egyik lábát húzza ugyan maga után, de pár éve remekül megél és poroszkál három működő lábbal is. Azért választottuk névadónak, mert jól szimbolizálja a kertünk állapotát. Mindig van valami ami nem működik, de a végén mégis összeállnak a dolgok.
