Nos, drágáim, itt is leesett a hó. Minden bizonnyal unjátok már, mint ahogy a róla szóló híradásokat is. Ha már tényleg tele a hócipőtök (milyen frappáns), a havas beszámolókkal, képekkel, nincs harag. Ne is olvassátok tovább ezt a bejegyzést. Az a nagy helyzet ugyanis, hogy mostan a süntanya megpróbáltatásairól ejtek pár szót; azon bonyodalmakról, amiket a várva-várt, de kissé hevesen beköszöntött tél okozott. Meg a saját hülyeségünk, hiszen arra mindig lehet számítani.
Hókutya
A vihar közeledtét már csütörtökön éreztem. Mirrmurrt vittem volna miskároltatni, de mivel a macskahordozó eltűnt valahol, egy papír dobozba tettem őkelmét. Őkelme pediglen kimászott és midőn az öreghegyi erdő közepén vissza akartam cserkészni, úgy döntött, hogy meglép. Egyelőre nem is tért vissza. Valószínűleg elszegődött egy tanyához, ahol nem akarják megszabadítani a golyóitól. Mindenki azzal vigasztal, hogy majd visszajön. A macskák köztudottan élelmes lények. Ha nem jön vissza, akkor talált magának egy kellemesebb helyet. Én ezzel vigasztalom magam.
Pici tanya, derékig hóban
Péntek reggel pedig elkezdett esni a hó. Jobban mondva szakadni. A héten mér elhatároztam, hogy még a hóesés előtt felrakatom a téli gumit. (Lehet sápítozni drágáim, de eddig nem igazán volt rá szükség. Nagyon enyhe telünk volt idáig, egyetlen egyszer volt hó ami személy szerint nekem gondot okozott, ugyanis nem tudtam átmenni a kicsi hídon, ami a főútra vezet.) Szóval nekiindultunk kettő autóval, arra az esetre, ha csak délután, Uram bocsá' másnapra lenne kész a művelet. De nem igy lett. Egy órát kellett csak várnom, úgyhogy a kiscsaládot hazaküldtem, én meg elmentem addig turizni :) Kb. egy óra elteltével pulóverekkel felszerelkezve a család minden tagja számára, no meg egy 300 ft-os kedvezményre feljogosító mosószer kuponnal gazdagabban visszabaktattam az autómért. Akkor már érezni lehetett, hogy ennek a fele se tréfa. Már vagy öt centis hó lehullott.
A mi kertünkben ekkorka
De nem dramatizálnám túl a helyzetet. Tulajdonképp épp időben cselekedtem, jókat rötyögtem azokon akik sorba álltak kenyérért (nyilván sokaknak egyszerűen nem volt kedvük a rosszul, vagy sehogy letakaritott járdákon "utolsó pár előre fuss!-t" játszani, de biztos volt olyan is, aki az apokalipszis eljövetelére készült.)
Akárhogy is, mi felkészülve éreztük magunkat. Van vagy két hétre való kaja itthon, sőt, ha krumplit ennénk krumplival, akkor akár 3 hétre is. Szombaton elengedtem gyermekeimet az apjukkal, némi kocsitologatás után. A mi mellékutcánk akkor még nehezen járható volt. Rankoval pedig elindultunk a havi kimenőnkre, az Árkádba (Szeged belváros).
Ott a kék izé melletti aknában ügyeskedtem
Ez most annyira nem is érdekes, haza is jutottunk némi kocsitologatással és örömmel vettük tudomásul, hogy Öreghegyre is betévedt a hókotró. Kényelembe tettük magunkat, vártuk haza a gyerekeket, mígnem egyszer csak 5 óra felé, mintegy varázsütésre , a vezetékes vízellátásunk mint olyan, megszűnt vala létezni az egész házban. A Szegedi Vízmű hibabejelentő száma szerencsére működik, a bácsi a vonal túlsó végén segitőkész. Tőle megtudtam, hogy nem ők a ludasak, bizony itt egy szabadon álló vízvezeték elfagyhatott.
Na én itt lettem ideges. Ahogy Zoli hazajött a gyerekekkel, bementem a faluba ásványvízért, Ranko meg havat olvasztott, hogy majd azzal locsolgatjuk a fagyott vezetéket. De mivel sötét is volt, hideg is volt, hamar feladtuk azzal, hogy majd reggel újra nekilátunk. Cicamosdás után mindenki ágyba, másnap reggel kávé után lemásztam a kerti csap aknájába, Ranko forralta vizet és ellátta a gyerekeket. Miután már ott is átmelegítettünk minden csövet (a fém csöveket még lánggal is, a műanyagokat természetesen csak vízzel), és még mindig nem volt víz a házban, rá kellett döbbennünk, hogy a helyzet megoldása hosszadalmasabb lesz. Várt ugyanis ránk még 10 méter vezeték a pincében. Meg a bizonytalanság. Szóval a gyerekeket elröpítettem anyukámhoz, Ranko pedig a pici, 5 éve nem használt kempingfőzőnk lángjával melegíteni kezdte a pincében található csöveket. Másfél óra múlva lett víz a pincében, de a házban nem.
Mielőtt hazajöttem volna, vettem még patront a főzőbe, majd átvettem a dolgot Rankotól és nagy örömünkre, mintegy fél óra múlva visszatért a házikónk vízellátása Ez volt délután 4-kor. A vízműves bácsi tanácsára bebugyoláltam a csöveket, és jobban oda fogunk figyelni az előjelekre, mint például reggel csak csordogáló vízcsap, illetve lassan feltöltődő WC-tartály.
Szóval akár vissza is térhetne minden a normál kerékvágásba. De reggel megint szakadt a hó, a gyerekeimet így ma még nem mertem hazahozni. Miután kicsit bementem dolgozni, meglátogattam őket is, ügyeket intéztem és a biztonság kedvéért megejtettem előre a heti bevásárlást, hazajöttem. Elvittem Kassiat sétálni és közben találkoztam azzal a szomszéddal, aki minden télen ingyen és bérmentve fogja a barkaszt ha helyzet van és a létező összes öreghegyi úton ledúrja a havat. Az jutott eszembe, hogy amíg ilyen szomszédaink vannak, nagy baj nem lehet. Meg hogy össze kellene neki már szedni egy kis benzinpénzt. A gyerekek közül meg csak Szedike jön haza, egyelőre. Ilyen útviszonyok mellett nem lehet sietni az iskolába, az oviba viszont nem olyan lényeges, hogy mikor érünk be. A fenti kis altatót pedig fogadjátok szeretettel, és kitartás!
